Megvannak a 2013-as ponthatárok, és a felvett hallgatók számát is olvashatjuk a felvi.hu-n.
Néhány adat és gondolat az orientalisztikai szakok adatait szemlézve:
Az
ELTE-n természetesen minden szinten, szinte minden indul (most a BA-képzést nézzük):
Arab szakra 15 államilag támogatott, 11 önköltéges hallgatót vettek fel
314 ill.
304 ponttal (kicsit sok ez a fizetni szándékozó jelöltekkel szemben, nem?)
Iranisztikára csak a 3 államilag támogatott hallgató került be
330 ponttal, kellemes kiscsopotnak igérkezik
Török szakra 7+1 főt vettek fel
336 ponttal (mindkét képzési formára), itt sem lesz tolongás a teremben.
A
Hebraisztika 2-2 főnek
318 pontért tárta ki kapuit,
az
Indológia 3:6 arányban,
392 és
360 pontért.
A távol-keleti divatszakoknál nem egészen értem a logikát:
Kínai szakirányra 38 államilag támogatott
299 pontért jutott be, a fizetősöknek (4fő) ennél többet,
320-at kellet elérni.
Japán szakra 64+6 fő jutott be,
364 pontért, szép magas pontszám.
Koreai szakra feleakkora csoport jött össze (29+1)
360 ill.
365 pontért.
S most nézzük meg, hányan indulhatnak el
őseink nyomába, Belső-Ázsiába :)
Mongol szakon két fő kezdhet meg tanulmányait, kerek
300 pontért - ó azok a boldog 90-es évek :),
Tibetin négyen,
322-ért. Privatissimum hangulat, de majd gondolom a minorosok besegítenek :)
S most nézzük az
MA képzésre felvettek számadatait:
Arabisztika 2 fő, 58 pont
Hebraisztika 1 fő, 85 pont (Privatisszimum!)
Indológia 3 fő, 79 pont
Iranisztika 1 fő, 90 pont (Privatisszimum!)
Iszlám tanulmányok (ez egy viszonylag új mix) 4 fő, 57 pont
Japanológia 7+1 fő, 80 ill 85 pont,
Koreanisztika 3 fő, 75 pont
Mongolisztika 1 fő, 85 pont (Privatisszimum!)
Sinológia 2 fő, 83 pont
Turkológia 4 fő, 80 pont
Tibeti MA, ha jól látom, nem indul
A számok persze módosulhatnak felfelé is (pótfelvételi), lefelé is (tényleges beiratkozás)
Tolongás tehát nem lesz, ami egyrészt erősíti a tanár-diák viszonyt, másrészt nem szeretnék a dékán helyében lenni, amikor bemutatja a statisztikákat a minisztériumban.
Következő körben megnézzük a Pázmány és a Károli vonatkozó adatait
forrás: www.felvi.hu a számok hitelességéért blogunk nem vállal felelősséget :)