2013. aug. 3.

Felvételi ponthatárok 2013 ELTE

Megvannak a 2013-as ponthatárok, és a felvett hallgatók számát is olvashatjuk a felvi.hu-n.

Néhány adat és gondolat az orientalisztikai szakok adatait szemlézve:


Az ELTE-n természetesen minden szinten, szinte minden indul (most a BA-képzést nézzük):

Arab szakra 15 államilag támogatott, 11 önköltéges hallgatót vettek fel 314 ill. 304 ponttal (kicsit sok ez a fizetni szándékozó jelöltekkel szemben, nem?)

Iranisztikára csak a 3 államilag támogatott hallgató került be 330 ponttal, kellemes kiscsopotnak igérkezik

Török szakra 7+1 főt vettek fel 336 ponttal (mindkét képzési formára), itt sem lesz tolongás a teremben.

A Hebraisztika 2-2 főnek 318 pontért tárta ki kapuit,
az Indológia 3:6 arányban, 392 és 360 pontért.


A távol-keleti divatszakoknál nem egészen értem a logikát:

Kínai szakirányra 38 államilag támogatott 299 pontért jutott be, a fizetősöknek (4fő) ennél többet, 320-at kellet elérni.

Japán szakra 64+6 fő jutott be, 364 pontért, szép magas pontszám.

Koreai szakra feleakkora csoport jött össze (29+1) 360 ill. 365 pontért.


S most nézzük meg, hányan indulhatnak el őseink nyomába, Belső-Ázsiába :)

Mongol szakon  két fő kezdhet meg tanulmányait, kerek 300 pontért - ó azok a boldog 90-es évek :),
Tibetin négyen, 322-ért. Privatissimum hangulat, de majd gondolom a minorosok besegítenek :)


S most nézzük az MA képzésre felvettek számadatait:

Arabisztika 2 fő, 58 pont
Hebraisztika 1 fő, 85 pont (Privatisszimum!)
Indológia 3 fő, 79 pont
Iranisztika 1 fő, 90 pont (Privatisszimum!)
Iszlám tanulmányok (ez egy viszonylag új mix) 4 fő, 57 pont
Japanológia 7+1 fő, 80 ill 85 pont,
Koreanisztika 3 fő, 75 pont
Mongolisztika 1 fő, 85 pont (Privatisszimum!)
Sinológia 2 fő, 83 pont
Turkológia 4 fő, 80 pont
Tibeti MA, ha jól látom, nem indul

A számok persze módosulhatnak felfelé is (pótfelvételi), lefelé is (tényleges beiratkozás)
Tolongás tehát nem lesz, ami egyrészt erősíti a tanár-diák viszonyt, másrészt nem szeretnék a dékán helyében lenni, amikor bemutatja a statisztikákat a minisztériumban.

Következő körben megnézzük a Pázmány és a Károli vonatkozó adatait



forrás: www.felvi.hu a számok hitelességéért blogunk nem vállal felelősséget :) 









2 megjegyzés:

  1. "Japán szakra 64+6 fő jutott be"

    Nem lennék a japán szakos tanárok helyében :(

    VálaszTörlés
  2. várd ki/nézd meg a károlis eredményeket...

    VálaszTörlés